Fáradság

Három éve voltunk nyaralni, én, a szüleim és az akkor 7 éves kisöcsém, Dávid. Nem túl sok időnk volt aznap bármilyen ételt csinálni ezért este étterembe mentünk. Kb. 9 óra lehetett, teljes telt ház, és máshol már bezártak, tehát nem tehettünk mást: vártunk egy üres asztalra. Rajtunk kívül még egy csomóan várakoztak, és mire mi sorra kerültünk már fél 10 volt. A pincér felvette a rendelést és ismét csak vártunk.
- Leragad a szemem... - nyöszörögte Dávid.
- Hát tartsd nyitva valahogy! - mondta anyukám. Erre az én leleményes kisöcsém elvette apukám villáját és kését, fölhúzta a szemhéját és az evőeszközökre húzta. A pincér meghozta az italokat és megdöbbenve kérdezte, hogy mit csinál ez a fiú. Erre mindenki felénk fordult, az öcsém meg:
- Nyitva tartom a szemem, hogy ne ragadjon le!
A pincér szó nélkül elment, a vendégek pedig csak nézték az öcsémet, aki mindjárt elalszik. De amikor már horkolni kezdett félig nyitott szemmel, akkor már alig bírták röhögés nélkül...